Wo möchten wir hin?

„Wie war die Reise? Danke gut, nur anstrengend fünfzehn Stunden…..” Ezt a mondatot soha nem felejtem. Gimnáziumi nyelvtanulásom első memoritere. Én ugyanis az voltam, aki –bár az orosz után – a némettel kezdte. Mindez még korábbra tehető, úgy 11-12 éves koromra. A fent idézett mondat már egy újrakezdés emléke. Soha nem éreztem nehezebbnek a nyelvet, tanulmányaimat, mint korábban az oroszt… de sokkal könnyebbnek találtam, mint az angolt vagy a franciát később. Persze mindehhez kaptam egy szigorú, konzervatív, poroszos némettanárt. Így a nyelv egyben traumává vált. A következő felejthetetlen szóösszetétel a „durchschnittlich begabt” volt. Ezek voltunk mi. Ez gyakran elhangzott a német órák folyamán, mert a nyelvhez nálunk egy sajátos motivációs rendszer is tartozott. Persze mind (talán egy kivétellel) lenyelvvizsgáztunk a hármasunk mellett. És én folytattam az egyetemen. Némettanár lettem, voltam.
Értem, érzem, szeretem is ezt a nyelvet, mint sokan, akik az átlagnál többet foglalkoztak vele. Többet annál, mintsem belekezdés, nekiindulás, der-die-das, az ige a második helyen, ja mégsem, mert van a KATI szórend is… többet a közhelyeknél. S bár a nyelvészet megint szigorúnak, poroszosnak tetszett, nem kellett többet tanulnunk angol szakos barátainknál. (A héten Nádasdy Ádám szofisztikált érvelése ráerősített megérzésemre. A német nyelv szerkezete, a germanizmusok számomra sokkal könnyebben érthetők, tanulhatók voltak mindig, mint az angol.) Egyet láttam akkor is és tapasztalok azóta, az angol nyelv korszerű tanításába, mintha több energia, külső tudás és forrás került volna –már akkor is, amikor annak jelentősége hazánkban még sokkal közelebb állt a németéhez. A módszertani fejlődést és a British Council kiemelkedő munkáját nem lehetett nem észrevenni.
A „könnyűnek találtatott” angol nyelv szorgalmas tanulását sajnos későn kezdtem el és ma is naponta megküzdök annak kifinomult kifejezéseivel. (Nem tudom és nem is érdekel, milyen nyelveken beszélnek Hoffmann Rózsa és kollégái, s milyen sorrendben láttak neki azok tanulásának. Elképzelhető, hogy összesítve saját tapasztalataikat mégis arra jutottak, hogy a német nehezebb. )
Ma a magyar lakosság az egyik legelmaradottabb idegen nyelvtudás, angoltudás tekintetében. Ezzel önmagát zárja ki Európából, a világból. Abból, hogy komolyan vegyék. Mert ma Európa leginkább angolul beszél. Mert ma, ha egy német cégnél valaki el akar helyezkedni, kötelező az angol és előny a német. Mert a német cégvezetők pontosan tudják, hogy nem egymással és nem a magyarokkal kell kommunikálniuk. Ebből is látszik, hogy az érthetetlen és minden oldalról vitatható javaslat célja semmiképpen sem az volt, hogy a gyerekek majd könnyebben találjanak munkát, esetleg helyezkedhessenek el. Akkor mi is? A l’art pour l’art nyelvtanulás? Miért nem francia – az EU másik hivatalos nyelve; az egyre jobban terjedő spanyol esetleg kínai, orosz vagy japán? Ha már lúd, legyen kövér. Birkózzanak csak a nyelvvel. Készüljenek csak néhány évig a könnyen elsajátítható angolra. Amihez elképzelhető, hogy ezek után el sem jutnak? Kinek jó, kiről szól ez az ötlet?
Némettanári végzettséggel akár örülhetnék is, hiszen eddig kicsit esetlennek, kevésbé értékesnek érezhettem magam. Bár nem dolgozom a szakmában – tapasztaltam néha, hogy a német nyelv átadása valóban nehezebb az iskolában és igen, sokan kevésbé motiváltak. Kistanárként a debreceni Kossuth Gimnáziumban teljesítettem gyakorlatom. A motivált diákok jogásznak vagy orvosnak készültek. Alap volt a latin és angolul akartak tanulni. Sokan mégis kénytelenek voltak németül. Nem voltunk könnyű helyzetben. És közben megértettem a gyerekek alulmotiváltságát. Alapvetőn azért kerültek a németes csoportba, mert nem tudtak bejutni az angolosba. Angolt és latint tanultak és közben teljesítettek egy elitgimnáziumban, hogy felvegyék őket jogász- vagy orvostanhallgatónak. Jó képességű, kiválogatott gyerekek, tudatos szülőkkel. Akik alapvetően szintén az angol és a latin nyelv tanulását támogatták. Mert Európa élvonalába szerették volna „utaztatni” a gyerekeiket.
Hoffmann Rózsa ezzel szemben sehova nem akarja utaztatni őket. Szeretné, ha maradnának. Itthon. Aki bírja a „nehéz” németet, az is nehezen jut el majd a közoktatási rendszerben a második nyelvvel a magas szintű nyelvtudásig, de mivel nehéz, a többség úgyis megunja, megutálja, alulmotiváltan tanulja majd, mint az oroszt. Azután esetleg jöhet majd valami más a német után. Csak jó lenne tudni: Frau Hoffmann, wo möchten sie hin?

 

Leave a Comment

© 2013 Jövő Iskolája

Scroll to top