Vélemény

Döntöttek: 16 szakon nem lesz ingyenes képzés

A kormány nem finanszíroz egyetlen gazdasági szakot sem, de a jogászoknak és a kommunikáció szakosoknak is saját zsebből kell állniuk a tanulmányaikat. A miniszter 2013-ban még nem határoz meg központilag ponthatárokat, így még mindig bizonytalan, hogy pontosan hogy működik majd a rendszer.
A korábbi híreknek megfelelően nem lesz államilag finanszírozott képzés a gazdasági szakokon és a jogászképzésben – derül ki abból a listából, amelyet csütörtökön délután tett közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A bölcsész szakok közül az állam nem támogatja az andragógiát (felnőttképzés), a társadalomtudományok terén pedig a kommunikáció és médiatudomány, illetve a nemzetközi tanulmányok szakokat. Nem kaphatnak állami finanszírozást az igazságügyi igazgatási és a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakra jelentkezők sem.
Mégsem hirdet ponthatárokat a minister
Bár a parlament hétfőn úgy módosította a felsőoktatási törvényt, hogy a miniszternek joga van előre meghatározni az egyes szakok ponthatárait, Balog Zoltán idén csak a minimális ponthatárt határozza meg: az alapképzésekre legkevesebb 240 ponttal lehet bekerülni, míg a felsőoktatási szakképzésben 200 pont lesz a minimális szint. „Az egyes intézmények adott szakra érvényes felvételi ponthatárai az intézményi kapacitás függvényében a felvételi eljárás során alakulnak ki” – áll a közleményben.
A nem támogatott szakok listája
Andragógia, alkalmazott közgazdaságtan, emberi erőforrások, gazdaságelemzés, gazdálkodás és menedzsment, kereskedelem és marketing, közszolgálati, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy és számvitel, turizmus vendéglátás, üzleti szakoktató, igazságügyi igazgatási, munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási, kommunikáció és médiatudományok, nemzetközi tanulmányok, jogász.
Ez azt jelenti, hogy a miniszter – állítólag „a hallgatók új felvételi eljárásra való biztonságos felkészülése érdekében” – 2013-ban még nem kíván élni azzal a jogkörével, amelyet a hétfői törvénymódosítás biztosított számára. Balog Zoltán ezt a jogkörét a csütörtökön kiadott közlemény szerint csak „a 2014-es általános felvételi eljáráskor kívánja majd gyakorolni”.
A közleményből nem derül ki, hogy pontosan hogy működik majd a 2013-as felvételi rendszer, és egyelőre elképzelni sem lehet. Eddig ugyanis a keretszámok alapján határozták meg a ponthatárokat, most viszont semmilyen támpont nincs. A törvény alapján a felsőoktatási felvételi tájékoztató 2012. december 31-én jelenik meg online formában, és ez a hivatalos tájékoztató tartalmazza majd a korábban az egyes szakok intézményi meghirdetésének részleteit. Ám azt nem fogják tudni a hallgatók, hogy az adott szakra összesen hány helyet hirdettek meg, így az esélyeiket sem tudják majd belőni a felvételizők.

A legnépszerűbb szakokat húzták ki
A nem támogatott szakok közé került több, hagyományosan nagyon népszerű képzés, így több tízezer diák jár rosszul a kormány döntésével. Nem támogatják például a jelentkezési listákat évek óta vezető gazdálkodás és menedzsment szakot. Erre 2011-ben még 10 137 ember jelentkezett, és még a keretszámok radikális megvágása után, 2012-ben is 4769-en adták be a jelentkezésüket.
A második legnépszerűbb szak a turizmus-vendéglátás volt, amelyet most szintén a nem támogatott kategóriába soroltak: 2011-ben 7125-en, idén pedig 4118-an jelentkeztek ide. A kommunikáció és médiatudomány szakra tavaly 5230-an, idén pedig 4161-en jelentkeztek. A népszerű szakok közt volt a jogász is, amire tavaly 3997-en, idén pedig 2670-en jelentkeztek.

Meggondolták magukat
A múlt héten kezdődött tiltakozások hatására lényegében a 2011-es startvonalra rendelte vissza önmagát a kormány, legalábbis ami a felsőoktatásba felvehető, államilag támogatott hallgatói létszámot illeti. Giró-Szász András kormányszóvivő bejelentése szerint a kabinet úgy döntött: az államilag finanszírozott hallgatók száma nem lehet kevesebb, mint 55 ezer. Ezt az ígéretet a csütörtöki közlemény is megismételte.

December 3-án még arról született kormány-előterjesztés (a kaotikus kommunikáció miatt bizonytalan, hogy ezt elfogadták-e), hogy alig több mint tízezer diáknak biztosítják az ingyenes tanulás lehetőségét. Pótlékként az úgynevezett részösztöndíjat (az önköltség 50 százalékos állami támogatását), illetve a Diákhitel 2 konstrukciót ajánlották volna. A tiltakozások után Orbán Viktor miniszterelnök úgy próbálta megoldani a kényes helyzetet, hogy egyetlen mondattal megszüntette a keretszámokat.

Csak látszólag fordultak meg
A kormány ugyanakkor nem minden téren engedett. A legfontosabb céljából, a felsőoktatás finanszírozásának visszavágásából például csak egészen keveset: bár az államilag támogatott.képzéseken részt vevő hallgatói létszám megemelésével elvileg pénzhez jutnak az egyetemek és főiskolák, de a kormányszóvivő által megígért 24 milliárdban benne van a PPP-konstrukciók igencsak költséges kiváltása is. Ráadásul a felsőoktatás költségvetési támogatása még így is 11 milliárd forinttal elmarad a tavalyi, 42 milliárddal pedig a 2011-es szinthez képest.
Ennek az lehet a következménye, hogy hiába vehetnének fel viszonylag nagy számban hallgatókat az egyetemek, nem lesz elég pénzük az oktatásukra. A megszorítások miatt már több helyen is szénszünetet rendeltek el, a költségvetés elfogadása után pedig – a hvg.hu értesülései szerint – legalább egy nagy, budapesti egyetemen már elkezdték az óraadó tanárok megbízási szerződéseinek felmondását, ami előbb-utóbb gondokat okozhat az oktatásban.
A kormány mozgástere a változásokkal egyáltalán nem szűkül, csak más módszerekkel avatkoznak be a felsőoktatásba. Minden intézménynek van ugyanis egy maximális hallgatói létszáma, ami megmutatja, hogy „teljes kihasználtsággal működve”, hány hallgató fogadásához van elegendő termük, oktatójuk és eszközük. Ehhez a hétfőn elfogadott törvénymódosítás hozzáteszi még a „szakos hallgatói kapacitás” fogalmát is. Ezt az egyetemek és a főiskolák maguk határozzák meg, de szükség lesz a fenntartó, vagyis az állam, illetve az azt képviselő miniszter hozzájárulására is.
A bejelentést követően egyelőre nem vonulnak az utcára, de munkacsoportot alakítottak és minden diákot fórumra hívtak az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanácskozó hallgatók.

Tovább folytatják a hallgatók a tiltakozást
Az ELTE BTK Hallgatói Fóruma és a Hallgatói Hálózat közös közleményükben azt írták, “fel vagyunk háborodva. A kormány valójában bevezette a tandíjat”. Szerintük az, hogy jövőre tizenhat szakon, köztük a legnépszerűbbeken nem indul állami ösztöndíjas képzés, visszalépés a kormány két héttel ezelőtti álláspontjához képest is. Szerintük Balog Zoltán két napja sajtótájékoztatón és az Országgyűlésben is garantálta, hogy mindenki megkezdheti állami ösztöndíjas tanulmányait, aki megfelel “a minőségi kritériumoknak” és vállalja a röghöz kötő hallgatói szerződés aláírását. “Hazudott” – tették hozzá.
Mint írták, “az egyes szakok megbélyegzését és az ezen szakokat választók diszkriminálását igazságtalannak tartjuk. A kormánynak a diákság megosztására irányuló szándékát elítéljük”.Emellett azzal, hogy a keretszámokkal és a ponthatárokkal kapcsolatos kormányzati álláspont naponta változik, teljes bizonytalanságban tartják a felvételizőket. Továbbra sem engednek a hallgatók hat pontjából, a tiltakozást addig folytatják, amíg követeléseik nem teljesülnek.
A HÖOK Facebook-oldalán közzétett  véleménye szerint a kormány nemhogy elállt volna a bújtatott tandíj bevezetésétől, de mai döntésével tovább szélesítette azoknak a szakterületeknek a körét, amelyen egyetlen államilag finanszírozott hely sem lesz a következő évben.
A héten több ízben is jelezték: irreálisnak tartják, hogy hetekkel a jelentkezési határidő lejárta és hónapokkal az érettségi vizsgák előtt, egy-két nap alatt, bármilyen statisztika, elemzés és szakvélemény ismerete nélkül meg lehessen húzni a ponthatárokat.  “Még ma reggel is úgy tudtuk, ezek karácsonyig mégis kiderülnek, délután világossá vált, hogy a kormány belátta, lehetetlent ígért”.

2012. december 20., Szerző: hvg.hu

Szeptember

Mindig szerettem a szeptemberi iskolai készülődést, ceruza és füzet válogatást, a tankönyvek és cuccok újdonsült illatát, a várakozást, ami az új tanév előtt bennünk volt. Félelemmel vegyes izgalommal ülnek minden évben a hatévesek az évnyitón, kezdik meg  az újabb tanévet az öreg diákok, és kinek-kinek a maga vérmérséklete szerint tervei, álmai és elhatározásai vannak, hogy belépnek egy új közösségbe, egy új életbe. Egy újabb leválás. Egy újabb lépés távolabb a szülőktől, a megszokott környezettől. Egy újabb darabka felnőtté válás.

Többnyire a szerencse, a véletlenek szabta korlátok között lavíroznak ma is gyerekeink, ahogy mi magunk is tettük. Hogy az óvodában, az iskolában milyen tanárokkal, nevelőkkel találkoznak, hogy milyen hangulatban töltik mindennapjaikat és milyen impulzusok érik őket, leginkább adottság. Persze szülőként igyekszünk a legjobbat választani, már ha van rá lehetőség, de a valódi történéseket nem tudjuk befolyásolni.

A szeptember a lehetőségek hónapja. Lehetőségünk van a bizalomra, az érzelmi biztonság átadására, lehetőségünk van megtanítani gyermekeinket arra, hogy a változó és ismeretlen helyzetekben hogyan maradhatunk szilárdan. Megtaníthatjuk őket a töltekezésre, és a pihentető szünidő adta élmények tudatos felhasználására. Felhívhatjuk figyelmüket, hogyan ne daráljanak be bennünket a hétköznapok. Megnyújthatjuk a lerövidült együtt töltött időt. Szeptemberben adjuk meg tanévünk prototípusát. Szeptemberben tudunk változtatni az előző tanévek megszokott ritmusán.

Sokan sokat írtak már arról, milyen a jó iskola és óvoda. Ezekben van némi konszenzus, bár napjainkban csodálkozva nézem időnként, kinek mi a jó, vagy mit hisz annak…
De a jó iskolában, a jó óvodában is lehet magányos a gyermekünk, ha nem lépünk vele. Érezheti a szeptembert a kis óvodás és a nyurga kamasz is szenvedésnek, gyomorszorítónak, ha nem kísérünk jól. Valódi részvétellel, jelenléttel segíthetjük az iskolai, óvodai munkát. Ha nem hagyjuk csak az intézményre a gyermeket, ha nem csak délután 4-től másnap reggel 8-ig vagyunk szülei, ha nem hisszük, hogy az iskola vagy óvoda felelőssége a nevelés, és ha nem a vég nélküli szülői értekezleteken tudjuk le az információáramlást, akkor jól kísérünk, akkor nem hagyjuk őt magára.
Szeptemberben építhetünk egy új partnerséget. Az iskola, óvoda, a kisgyerek vagy a kamasz számára a szülő a legfontosabb társa a nevelésben, tanulásban. Aki figyel, jelez, nem főnöke, hanem társa a szereplőknek, aki résztvevője az iskolai életnek.

A szeptember az időről szól. Hogy megadjuk-e magunknak és a gyerekeknek amire szükségünk van. A gondosan tervezett tevékenységeket, a rendezett reggeli elindulást, a hazatérést. A türelmet, hogy megismerjük egymás tapasztalatait. Az empátiát, hogy megélhessék félelmeiket. Az elfogadást, hogy helyén valók az aggodalmak, s a hitet, hogy mindezeken képes túllépni.
Szeptemberben minderre megtaníthatjuk magunkat is.

Niedermüller Anna

≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈  ≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈  ≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈

Vélemény rovatunkban számunkra fontos, oktatási témáknak szeretnénk figyelmet szentelni. Olyan publikációknak, hivatkozásoknak adunk helyet, amelyeknek tartalma figyelemre méltó, és elgondolkodtató. 
Ha tetszett a cikkben felvetett téma, vagy gondolat, ne habozzon megosztani ezt velünk és ismerőseivel. Ha más véleményen van, kérjük, azt is írja meg, hogy ezáltal számunkra is új nézőpontok kerüljenek előtérbe.

≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈  ≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈  ≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈

A szerenádok ideje

Lassan újra elérkeztünk a tanév végéhez. Én, csak a lányom és osztálytársai életében látom a változást és miután a házunkban egyetlen pedagógus sem lakik, idén a szerenádról is lemaradtam.

Mostanában sokat gondolkozom az emberi élet ciklikusságáról, a jól belátható projektek és szakaszok lezárásának emberi, lelki hátteréről. Az élet apró halálairól, amit nem minden esetben követ a ballagás gyásza vagy a szerenádok ünneplése. Nem csak a tanári pályáról mondható el ez a minden mozzanatot felölelő ciklikusság, ismétlődés, de most az ő „telük” és az ő hivatalos ünnepük, a pedagógus nap előtt sokat gondolok tanár ismerőseimre. (Akik között ma vannak bölcsis gondozó nénik, nyelvtanárok, osztályfőnökök, szaktanárok és egyetemi oktatók is.) A téma különösen izgat, mert coachingok során pedagógusokkal dolgozva egyre biztosabb lettem abban, hogy az educoachingra és a tanárok számára kidolgozott tréningekre – akár szupervíziókra, legalább olyan igény és szükség van, mint a forprofit szféra és a szociális terület hasonló támogatására.

Együtt nőni a gyerekeinkkel, – az elmúlt 15 évben, mióta anyuka vagyok megtanultam – nagyon sietteti az idő múlását. A tanév eleji készülődés, stressz, mindent megvettem-e, van-e új tolltartó, hétfőn hányra kell menni – a tanév közepi lelkesedés, unatkozás, újra lelkesedés, a félévi megmérettetés, a tavaszi fáradtság és az év végi ballagás felgyorsítani látszott életemet. Saját korom változása helyett a gyerekek éveinek száma kezdett nőni és csak év végén, olykor csak a ballagásnál eszméltem, megint eltelt 2-3-4-6 év.

A tanári és szülői lét, mint sok minden másban, ebben is nagy hasonlóságot mutat. Sok gyermek növekedésével együtt öregedve készülni az évkezdésre, évközépre, ballagásra. Vajon a tanárok ideje még gyorsabban telik, hiszen ők nem egy, kettő, három, hanem húsz, negyven hatvan gyermeket nevelnek? Év végén meghallgatják az őket köszöntő szerenádokat és négyévente ők lehetnek a végzős osztály osztályfőnökei. AZ idő múlását pedig a gyakorlottabbá válás mellett leginkább a tablóképeken követhetik.

Van-e idejük megünnepelni az újrakezdéseket és van-e elég lehetőségük, terük meggyászolni az elmúlásokat? Ki segít a pedagógusoknak abban, hogy megélhessék az elbúcsúzást, és ha esetleg nem megy egyedül felállni, támogatást kapjanak? Vagy egyszerűen megszoktuk és ők is megszokták, hogy a régi osztály helyett jön az új? Az elválás búcsú, a befejezés gyász, a siker, ünneplés nélkül befejezetlen marad. Az egészséges és teljes továbblépéshez nem lehet feldolgozatlanul hagyni mindezeket a szükségszerűen bekövetkező élményeket.

Az év vége azonban már önmagában egy jelentős befejezés. Szerencsére a gyakorlati kérdések, eredmények értékelése az oktatási intézmények többségében kötelezően megtörténik. A tantestületi értekezleteken lezárják az év végét és megnyitják a tanévet. A pedagógus munkatársként részt vesz a zárásban, nyitásban. Ha megvan a családi, baráti háttere, a kikapcsolódás-feltöltődés lehetősége, akkor a nyár elég időt is teremt a tanév és az évzárás feldolgozására. Mi van akkor, ha ez nem adott? Ha hiányoznak a források az újrakezdés megteremtéséhez? Hogyan kezelhető akkor ez az energiahiányos állapot?

Amit nem hagyhat ki egyetlen pedagógus sem, az ennek az állapotnak a tudatosítása és ezt követően az energia összegyűjtése. Legyen ennek a módja egy tanfolyam, kirándulás, sportolás, családi programok, táborozás a barátokkal (nem a következő osztállyal!), utazás, meditációk sora, tréning vagy személyre szabott coaching.

Az élet kis halálai a szerenádok idején is jelen vannak és lehetőséget teremtenek az átgondolásra, újrafogalmazásra, fejlődésre, csak észre kell venni a lehetőséget, mert most is és minden pillanatban „bennünk a létra”.

John Emese
coach, tréner

Pokorni: A valóság mégiscsak létezik

www.nol.hu 

Az irányokkal nem minden esetben tudok azonosulni, de most az a feladat, hogy ezek legalább működőképes konstrukciók legyenek – mondta Pokorni Zoltán, akivel államosításról, a szakképzésről és a pedellusokról beszélgettünk.

 

Épített múlt, épített jövő

Szeretem járni az országot, érdekel a hazám, úgy ahogy van, lehetőségeivel és lehetetlenségeivel.
Diákként, a ’70-es évek elején jártam körbe Magyarországot, nem is akárkikkel. Akkoriban két tanítómesterem is akadt, sok társ mellett: a felejthetetlen szabad gondolkodó Liska Tibor és a fantasztikus haza- és világjáró Rockenbauer Pál. Ki emlékszik már a két fantasztikus alakra?

A ’80-as években, lelkes tanárként, diákjaimmal jártuk körbe – időnként szó szerint – az országot, és hát persze a politikába a 80-as évek végén bele sodródó “átmeneti” politikusként is volt módom szinte minden picit is számot tevő magyar településen megfordulni.
Sokat gondolkodtam, gondolkodom azon, hogy miben és hol okozta a legnagyobb kárt az un. szocializmusnak csúfolt diktatúra, főleg annak puhább, már általam is megtapasztalt kádári változata. Mondhatnám, hogy a fejekben végezte a legnagyobb rombolást, elvéve az önálló gondolkodás szükségességének igényét, a polgári lét elemi lehetőségeit. De az elmúlt 20-24 év azt bizonyítja számomra, hogy  lehetséges ezen a téren gyors változás. Állandó visszarendeződésekkel, vágyakozással, nosztalgiával gondolkodva a letűnt világ felé, de van mozgás, van előrelépés.

Ami marad, ami állandó az az épített környezet érdektelen, egyhangú silánysága és igénytelenség. Járja az ember a magyar falvakat és mindenhol ugyanazt látja: a 60-as évek legelején kigondolt borzalmas típus-tervek alapján épült kocka házakat, közöttük időnként egy még kevésbé képbe illő újgazdag rémséggel, palotának gondolt kacsalábon forgó giccs parádéval. Néhol – általában lakatlanul és lepusztultan – egy-egy csodálatos parasztház, a jobbik eset, ha a szinte senki által nem látogatott helyi tájháznak otthont adva. A tájházak emlékeztetnek a valahai épített környezet sokszínűségére, a falvak, régiók eltérő népművészeti motívumaira, eltérő anyaghasználatára. Azonban ma többnyire szürke, érdektelen világ a magyar falu színeiben, építészeti kultúrájában…
Ez ami itt maradt és ez az ami nagyon sokára tud csak megváltozni. (Ennél már csak az ízléstelen ház és kert ”tunningolások” szörnyűségesebbek: a gyárból, innen onnan beépített  romok és lomok újrafelhasználása, a barkácsország kreatívnak tűnő valójában dermesztően fantáziátlan és igénytelen hullámpala-kályhaezüst világa.)

Mit lehet mégis tenni a változás érdekében?! Mi a záloga annak, hogy új házaink szebbek, lakhatóbbak, vállalhatóbbak legyenek? Mint olyan sok helyen itt is az iskola lehet a megoldás! Tanítani, tanulni kell az épített környezetet, a szépséget az iskolákban és lehetőleg minél korábban. Nem építészetet és nem szerkezettant, hanem a szép és igényes környezetet, a praktikus és szerethető lakáskultúrát. Be kell mutatni a jó példákat a lapp falvaktól a portugál halászfalvakig. Kezdjük a változást a színekkel, a belső lakáskultúrával. Lehetne például  egy általános iskola. 8. osztályának féléves feladata a falu házai színének újrafogalmazása, lehetne számítógépes terveket készíteni, értelmes, kézzel is fogható hasznot hozva, használni az iskolában már jelen levő pc-t, interaktiv táblát. A falu támogathatná az így elkészült és közszemlére helyezett új színvilág megvalósulását, de legalább azt vállalhatnák a lakók, hogy ha festik házaikat, akkor a gyerekek által tervezett színekben teszik. Kell ehhez persze tanulni pl. színdinamikát, látványtervezést, de hát akár értelmes, hasznos dolgok is bele férhetnének a tananyagba néha. Tervezhetnének a gyerekek szobát maguknak a virtuális térben és évente lehetne kiállítás a diákok munkáiból. Természetesen lehetne ugyanígy kerteket, udvarokat, közösségi tereket (játszótér, főtér) is tervezni.

Ízlésformálás alapfokon, no erre lenne szükség. Ettől persze a vállalhatatlan épített örökség persze sajnos maradna, de talán az új, vagy felújított épületek már magukon viselnék egy új nemzedék új típusú gondolkodását arról a környezetről, amelyet nem csak magunknak, hanem unokáinknak is építünk… és amiben igényesebb esztétikai elvárásokat fogalmaznak meg a benne élők.

Horn Gábor
egykori tanár

 

© 2013 Jövő Iskolája

Scroll to top