Sajtó

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Változó jogszabályok az óvodáknál is: 

az Oviparádé segít az eligazodásban

Még két hónap áll rendelkezésére a kisgyermekes szülőknek, hogy megfelelő óvodát találjanak gyermeküknek. 2012-től változtak az óvodákra és óvodásokra vonatkozó jogszabályok is, így nem árt előre tájékozódni az új feltételekről. Az április 1-én a Millenárison megrendezésre kerülő OVIPARÁDÉ szervezői ezért már most közrebocsátják a legfontosabb jogszabályi változásokat. A cél, hogy a rendezvényen az alapítványi, egyházi és magánóvodák és bölcsődék kínálatából válogató szülők felkészülten választhassák ki a leginkább megfelelő intézményt gyermeküknek.

Néhány fontos változás (a továbbiak elérhetők az óvodai szabályozás aloldalon):

- Egyik legfontosabb változás, hogy az óvodai ellátás főszabályként kötelezővé válik. Amíg a korábbi törvény csak lehetőségként tartalmazta, hogy a harmadik életévüket betöltött gyermekek óvodába járjanak, addig az új törvény előírja, hogy „a gyermek, abban az évben, amelynek augusztus 31-éig a harmadik évet betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.”Mindezt felmenő rendszerben, folyamatosan vezetik be. Első ízben a 2014/2015-ös tanév kezdetére kell az Önkormányzatoknak biztosítani a létszámnak megfelelő óvodai helyeket. 

- A szülő kérelmére a jegyző adhat felmentést az óvodai nevelésben való részvétel alól, de csak a gyermek ötödik életévének betöltéséig. Az engedélyhez meg kell szerezni az óvodavezető valamint a védőnő egyetértését is. Öt éves kortól azonban az iskola megkezdéséig minden gyereknek kötelező lesz az óvoda.

- Innentől kezdve tehát a korábbinál nagyobb jelentősége lesz annak, hogy egy „magánóvoda” valóban rendelkezik-e óvodai akkreditációval vagy csak családi napközinek számít. Ez utóbbi intézményekbe járó gyerekeknek egy évig akkreditált óvodába kell járniuk az iskola megkezdése előtt. Az óvodai engedély meglétéről az adott kerület önkormányzatának oktatási osztálya tud információt adni a szülőknek.

- Egyházi óvodák esetében újdonság, hogy az intézmény konkrétan felvételi eljárás keretében vizsgálhatja, hogy a gyermek elkötelezett-e az adott vallás iránt.

- Fontos változás, hogy míg korábban az iskola igazgatója döntött az iskolai tankötelezettség megkezdéséről, az új jogszabály szerint ez az óvodavezető dolga lesz.

2012. májusában kerül sor az óvodai beiratkozásokra. A szülők számára az ezt megelőző időszak a feltételek megismerésével és az óvodák keresgélésével telik. A szűkös önkormányzati férőhelyek mellett egyre nagyobb teret nyernek az alapítványi, egyházi és magánintézmények, amelyek számos speciális nevelési és ismeretterjesztési szolgáltatást kínálnak. Az OVIPARÁDÉ rendezvényen ezek az óvodák engednek betekintést a szülőknek és gyermekeiknek mindennapjaikba. A 2012. április 1-én a Millenárison megrendezésre kerülő rendezvényen a szülők a legfontosabb jogszabályi kérdésekre is választ kapnak, addig pedig – az oviparade.hu honlapon keresztül tehetik fel kérdéseiket.

###

A közlemény tartalma szabadon idézhető, de kérjük, hogy az ennek alapján írott cikkekben az Oviparádé időpontját és helyszínét szíveskedjenek feltüntetni (2012. április 1., Millenáris), hogy minél több szülő számára segítséget tudjunk nyújtani a megfelelő óvoda kiválasztásában!

További információ: Niedermüller Anna 06309333668, info@jovoiskolaja.hu


 

© 2013 Jövő Iskolája

Scroll to top