Őszi reggelek

Akkor most képzeljük el, hogy ma este mind itt maradunk és ettől kezdve minden nap itt leszünk, együtt, ebben a szobában. És akkor most igyekezzünk jól érezni magunkat, szeressük egymást… lehetőleg holnaptól. Nem baj, ha nem szeretnéd, próbáld meg, csak egy kicsit jól érezni magad! Lökdös, belelóg a lába a nyakadba, nem szimpatikus.. nem baj! Legyetek barátok! És ha lehet ne panaszkodjatok, ugye milyen jó itt! Remélem, holnap reggel már örömmel jöttök! Akkor jövünk holnap után is és azután… és most ez már minden nap így lesz! A hétvégén kicsit elfelejtettétek az egészet? Gondoltátok, hátha anya és apa is elfelejtették? Akkor kérdezgetnek kicsit, hogy milyen az ovi? Ugye jól érzed magad? Ugye aranyosak a gyerekek (aki tegnap éppen félrelökött, elvette a játékot, amivel te akartál, nem ült melléd, pedig azt akartad, melléd ült, pedig nem akartad, húzogatta a pulóvered, lecsapott a ceruzádra, helyetted állt az óvonéni mellett….) Ugye jó barátok vagytok? Ugye már kibékültetek? Ugye szereted? Olyan aranyos kisfiú, kislány…. Ugye ízlik az ebéd? Az egészet megetted? (spenót volt… itthon sosem szoktad…) Ugye nem hisztiztél (mint itthon), nem nyafogtál (mint itthon), aludtál (amit itthon nem szoktál), megmostad a fogad (amit tegnap elfelejtettünk), visszavitted a tányért (amit itthon anya szokott), szót fogadtál? Hát persze. És jó, csodás, a legjobb, hogy végre oviba járhatsz, korán kelhetsz; ismerkedhetsz, mert ez mindenkit megnyugtat… és ugye már sosem hisztizel reggel?
Rövid bevezető után az egyik anyuka felteszi a kezét: miért, van, aki még mindig nem szokta meg?… Nos, éppen ez a téma! Ez a második szülőink az óvodában, ami egy izgalmas és nehéz időszak végét is jelenti.
Mi is nehezen viseltük. Én azért, mert nagyon jó élményekkel jöttünk a bölcsiből, a gondozónőnk magasra tette a lécet. A másik anyuka éppen az ellenkezője miatt, mert nem úgy sikerült a bölcsi, ahogyan szerette volna. A harmadik család gyermeke még nem járt rendszeresen közössébe, valójában szinte egy percet sem töltött eddig anyukája nélkül. A negyedik, a régi helyére ment vissza dolgozni, de az elvárások megmaradtak, ugyanúgy a 10-12 órás bentlétet várnák el tőle, mint a várandóssága alatt. Az ötödik retteg a betegségektől, mert jónéhánnyal megküzdöttek az elmúlt három évben. A hatodik nagyobbik gyermeke már ide jár és fél, hogy most is ugyanolyan nehéz lesz vagy éppen attól, hogy most nehéz lesz, nem úgy, mint az elsőnél. Féltjük őket és magunkat a kudarctól, az elszakadástól, a távolságtól, attól, hogy egyre többet tanul majd másoktól.
És lassan emlékké válnak a szeptemberi reggelek, ahogyan bizonytalansággal és aggodalommal telve jöttünk. Néha fájt a reggeli nehéz vagy éppen könnyű elszakadás, néha megkönnyebbülve indultunk a munkába, hogy oké, menni fog, egyre közelebb vagyunk a célhoz.
Közben ők is szoktak, tanultak, igazodtak. Sokkal könnyebben, mint azt gondoltuk volna és sokkal könnyebben, mint ahogyan azt mi tenni tudnánk. Megoldották az első konfliktusokat, megtanulták az első szabályokat. Egyedül vetkőznek és öltöznek, elrakják a játékokat, odamennek, ha hallják a nevüket. És elkezdték élvezni azt, amit közösségnek hívunk mi. A barátokat, a közös alkotást, az ugyanazt csinálást, az együtt vonulást az udvarra, a szabályokat, amik mindenkinek nehezen esnek néha.
Az óvónénik figyelnek. Kicsit több a gyermek, mint az ideális volna, de ők sokkal jobban ismerik már az óvodai ciklusokat, a lépcsőfokokat az első ismerkedéstől, családlátogatástól, beszoktatástól az iskolai felkészítésig és a búcsúzásig. Nekik éppen tavaly zárult egy ilyen ciklus, habár mi erre nem emlékezünk, nem is gondolunk, elvárjuk, hogy minden figyelmükkel a mi gyermekeink felé forduljanak. De ők bölcsek, és ezt is tudják már. Azt mondják,: minden gyermek külön kotta, amit ők megpróbálnak leolvasni. Hangjegyről hangjegyre, kicsi szimfóniák. Ezeket tanulmányozzák hetek őta, s miközben ezt mi el is várjuk, nekik a kis gyerekcsapat egészére, az összhangra is figyelniük kell. Szívükkel-lelkükkel a gyerekek mellett állnak. „Mi mindent a gyerekek szemszögéből figyelünk!” – mondják, s mi szülők ezért néha kicsit kirekesztve érezzük magunkat az ő kis közös dolgaikból. Néha haragszunk, hogy az ő szabályaik az igazi szabályok, míg a mieinkért nap, mint nap meg kell küzdenünk. Néha haragszunk, mert velünk szemben az ő kis fejükben Margó néninek van igaza, ő tudja jobban. És néha haragszunk, mert Margó néni nem figyel ránk, nem ránk figyel.
Azután megszokjuk. És minden a helyére kerül. A benti és otthoni szabályok, a szerepek. És persze néha majd összezavarodnak újra egy kicsit, és akkor eszünkbe jutnak kezdeti megoldásaink, de ez a korszak lezárult. Végleg és eldöntötten, igazi óvodás lett a gyermekünk. Az óvónéni meséli a hetirendet, ami a jövő héttől meghatározza a mi kisfiunk, kislányunk életét. A hétfői alkotásokat, a keddi sportfoglalkozást, a szerdai ének és verstanulást és így tovább… egy feladatokkal és csodákkal teli időszak jön ismét, amit szerencsénkre, megint újraélhetünk. Ha akarjuk és figyelünk.

John Emese
Jövő Iskolája

Leave a Comment

© 2013 Jövő Iskolája

Scroll to top