Márciusi ifjak

Talán másodikos koromban az olvasókönyvben volt egy március tizenötödikei visszaemlékezés. Jókai írta. Kívülről tudtuk. De nem a biflázás miatt, hanem mert szerettük ezt a részletet. Kedvencem Vasvári mozdulata volt, amit persze akkor nem értettem, de az elefántcsont fogantyú azóta is a fejemben volt. Így találtam rá az idézetre, mert a szöveg egyébként rég elveszett. Csak valamiféle dallama volt meg bennem ...

Read more

Pisti tanulói életpálya modelljéről

Kovács Pisti az óvó nénik kedvence volt: élénk, okos, imádni való rossz kölyök. Néha összetört valamit, néha dulakodott a többiekkel egy-egy játékért, rendszeresen átszökött egy másik csoportba, és ha kimentek az udvarba, mindig utána kellett vinni a sapkáját. Csak a gond volt vele, de lehetetlen volt haragudni rá. Nagycsoportos korában már felismert minden autómárkát és gond nélkül elolvasta a boltok nevét ...

Read more

“Hoffmann, mit csinálsz?” – délután is akcióztak a HaHa-s aktivisták

Eduline 2013.01.18. A Hallgatói Hálózat aktivistái az oktatási kiállításon Forrás: Olvasónk felvétele"Mit csinálsz?", "Hoffmann, mit csinálsz?" - ilyen feliratú lapokat tűztek magukra a Hallgatói Hálózat (HaHa) aktivistái péntek délután, az Educatio oktatási kiállításon. A diákcsoport tagjai középiskolásokkal és tanárokkal beszélgettek arról, mit gondolnak a kormány felsőoktatási intézkedéseiről, és milyen ...

Read more

Ma kezdődtek a középiskolák központi írásbeli felvételi vizsgái

A 9. évfolyamra 59 300-an, a hat évfolyamos gimnáziumokba csaknem 6 ezren, a nyolc évfolyamos gimnáziumokba pedig mintegy 4600-an jelentkeztek - adta hírül az MTI az Oktatási Hivatal közlése alapján. A 9. évfolyamra írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények száma 475 (az intézmények 45,8 százaléka), a 6 évfolyamos gimnáziumoké 66 (az ilyen tanulmányi területet is meghirdető gimnáziumok 47,5 százaléka) ...

Read more

Nem ad pénzt a főváros – menniük kell iskolájukból a sérült gyerekeknek

hvg. hu - Neizer Anita írása Hónapok óta küzdenek a szülők azért, hogy a budapesti Mozgásjavító általános iskolában végzett gyerekeik a szakiskolát is a korszerűen felszerelt, milliárdokért felújított intézményben folytathassák. Ám ennek mostanáig a fővárost ellenállt, mert az önkormányzat szerint az épületben nincsenek teljeskörűen biztosítva a megfelelő körülmények az oktatásra, néhány tanterem felújítása ...

Read more

Döntöttek: 16 szakon nem lesz ingyenes képzés – a hvg.hu írása

A kormány nem finanszíroz egyetlen gazdasági szakot sem, de a jogászoknak és a kommunikáció szakosoknak is saját zsebből kell állniuk a tanulmányaikat. A miniszter 2013-ban még nem határoz meg központilag ponthatárokat, így még mindig bizonytalan, hogy pontosan hogy működik majd a rendszer. A korábbi híreknek megfelelően nem lesz államilag finanszírozott képzés a gazdasági szakokon és a jogászképzésben – de ...

Read more

A jövő generációinak rovására

A minap a Jövő Iskolája rendezvényen azt kérdezték kollégámtól, hajdani harcostársamtól (a harc anno a nyitott, európai színvonalú, autonóm oktatási műhelyek és a pedagógusok demokratikus szakszervezetének megteremtéséért folyt), Pokorni Zoltántól, az Országgyűlés oktatási bizottságának az elnökétől alapítványi iskolák vezetői, hogy: Mi lesz velük? Senki nem tudja, honnan és mennyi forrás lesz, milyen szabá ...

Read more

Különóra Kavalkád a Millenárison. Március 2.

Különóra kavalkád - megkönnyítjük a gyerekek választását és megerősítjük a szülők elköteleződését - Kiállítás és bemutatók 2013. március 2-án, szombaton együtt az Oviparádé rendezvénnyel, bemutatót szervezünk az alkotó műhelyeknek, oktatási és fejlesztő foglalkozásoknak, délutáni szakköröknek, amelyek a 2-10 éves korosztály számára kínál iskolán kívüli, tehetséggondozó, szabadidős programokat. A rendezvény ...

Read more

Wo möchten wir hin?

„Wie war die Reise? Danke gut, nur anstrengend fünfzehn Stunden.....” Ezt a mondatot soha nem felejtem. Gimnáziumi nyelvtanulásom első memoritere. Én ugyanis az voltam, aki –bár az orosz után – a némettel kezdte. Mindez még korábbra tehető, úgy 11-12 éves koromra. A fent idézett mondat már egy újrakezdés emléke. Soha nem éreztem nehezebbnek a nyelvet, tanulmányaimat, mint korábban az oroszt… de sokkal könny ...

Read more

© 2013 Jövő Iskolája

Scroll to top