A szerenádok ideje

A szerenádok ideje

Lassan újra elérkeztünk a tanév végéhez. Én, csak a lányom és osztálytársai életében látom a változást és miután a házunkban egyetlen pedagógus sem lakik, idén a szerenádról is lemaradtam.

Mostanában sokat gondolkozom az emberi élet ciklikusságáról, a jól belátható projektek és szakaszok lezárásának emberi, lelki hátteréről. Az élet apró halálairól, amit nem minden esetben követ a ballagás gyásza vagy a szerenádok ünneplése. Nem csak a tanári pályáról mondható el ez a minden mozzanatot felölelő ciklikusság, ismétlődés, de most az ő „telük” és az ő hivatalos ünnepük, a pedagógus nap előtt sokat gondolok tanár ismerőseimre. (Akik között ma vannak bölcsis gondozó nénik, nyelvtanárok, osztályfőnökök, szaktanárok és egyetemi oktatók is.) A téma különösen izgat, mert coachingok során pedagógusokkal dolgozva egyre biztosabb lettem abban, hogy az educoachingra és a tanárok számára kidolgozott tréningekre – akár szupervíziókra, legalább olyan igény és szükség van, mint a forprofit szféra és a szociális terület hasonló támogatására.

Együtt nőni a gyerekeinkkel, – az elmúlt 15 évben, mióta anyuka vagyok megtanultam – nagyon sietteti az idő múlását. A tanév eleji készülődés, stressz, mindent megvettem-e, van-e új tolltartó, hétfőn hányra kell menni – a tanév közepi lelkesedés, unatkozás, újra lelkesedés, a félévi megmérettetés, a tavaszi fáradtság és az év végi ballagás felgyorsítani látszott életemet. Saját korom változása helyett a gyerekek éveinek száma kezdett nőni és csak év végén, olykor csak a ballagásnál eszméltem, megint eltelt 2-3-4-6 év.

A tanári és szülői lét, mint sok minden másban, ebben is nagy hasonlóságot mutat. Sok gyermek növekedésével együtt öregedve készülni az évkezdésre, évközépre, ballagásra. Vajon a tanárok ideje még gyorsabban telik, hiszen ők nem egy, kettő, három, hanem húsz, negyven hatvan gyermeket nevelnek? Év végén meghallgatják az őket köszöntő szerenádokat és négyévente ők lehetnek a végzős osztály osztályfőnökei. AZ idő múlását pedig a gyakorlottabbá válás mellett leginkább a tablóképeken követhetik.

Van-e idejük megünnepelni az újrakezdéseket és van-e elég lehetőségük, terük meggyászolni az elmúlásokat? Ki segít a pedagógusoknak abban, hogy megélhessék az elbúcsúzást, és ha esetleg nem megy egyedül felállni, támogatást kapjanak? Vagy egyszerűen megszoktuk és ők is megszokták, hogy a régi osztály helyett jön az új? Az elválás búcsú, a befejezés gyász, a siker, ünneplés nélkül befejezetlen marad. Az egészséges és teljes továbblépéshez nem lehet feldolgozatlanul hagyni mindezeket a szükségszerűen bekövetkező élményeket.

Az év vége azonban már önmagában egy jelentős befejezés. Szerencsére a gyakorlati kérdések, eredmények értékelése az oktatási intézmények többségében kötelezően megtörténik. A tantestületi értekezleteken lezárják az év végét és megnyitják a tanévet. A pedagógus munkatársként részt vesz a zárásban, nyitásban. Ha megvan a családi, baráti háttere, a kikapcsolódás-feltöltődés lehetősége, akkor a nyár elég időt is teremt a tanév és az évzárás feldolgozására. Mi van akkor, ha ez nem adott? Ha hiányoznak a források az újrakezdés megteremtéséhez? Hogyan kezelhető akkor ez az energiahiányos állapot?

Amit nem hagyhat ki egyetlen pedagógus sem, az ennek az állapotnak a tudatosítása és ezt követően az energia összegyűjtése. Legyen ennek a módja egy tanfolyam, kirándulás, sportolás, családi programok, táborozás a barátokkal (nem a következő osztállyal!), utazás, meditációk sora, tréning vagy személyre szabott coaching.

Az élet kis halálai a szerenádok idején is jelen vannak és lehetőséget teremtenek az átgondolásra, újrafogalmazásra, fejlődésre, csak észre kell venni a lehetőséget, mert most is és minden pillanatban „bennünk a létra”.

John Emese
coach, tréner

Leave a Comment

© 2013 Jövő Iskolája

Scroll to top